2024-ben először egy francia granfondóra esett a 40+ csapat választása, ami az évi egy külföldi versenyt illeti. Eddig csak Olaszországban, illetve az Isztrián voltam hasonló versenyeken, úgyhogy bőven tartogatott új tapasztalatokat ez a francia granfondó (marmottegranfondoalpes.com).
A száraz tények: 5 nap tekerés, 550km, 14ezer szinttel.
A versenynap: 224km, 5750m szinttel.
Előzmények
Több nehezítő körülmény is felmerült az elutazásunk előtti héten. Egyrészt a francia választások miatt az utolsó héten 1 nappal előrébb hozták a verseny időpontját, mert az utak lezárását nem tudta volna biztosítani a rendőrség. Ez nekünk kevesebb fejfájást okozott, mert eleve korábbi leutazással kalkuláltunk, de volt egy 2 napos verseny is, amin tőlünk is indultak ketten, nekik egy kicsit kevesebb idejük volt aklimatizálódni. A nagyobb problémát az jelentette, hogy a lefoglalt szállásunkhoz vezető egyetlen bekötőutat elmosta az ár. Próbálkoztak ugyan az újjáépítéssel, de csak meghatározott időpontokban és csak rendőri kísérettel tudtunk volna a faluba menni, így onnan esélytelen lett volna a verseny reggelén 7 órára eljutni a rajtba. Így az utolsó pillanatban (előző este) foglaltunk külön apartmanokat egy síszálláson Les Deux Alpes-ban.
A rajtcsomagot stílusosan a befutónál, az Alpe d’Huez legendás emelkedőjének a tetején lehetett átvenni, így bemelegítésnek egy több, mint 1000m-es emelkedőt kellett megmászni. Ráadásul az egyik csapattársammal hazafele is lábon mentünk, így a verseny előtti napon is összegyűlt több, mint 2000m szint. Próbáltam ugyan light-osan menni, de ezeket az emelkedőket az én áttételemmel nehéz úgy megtenni, hogy azt ne érezzem meg. Sajnos éreztem is másnap, hogy ezt nem biztos, hogy így kellett volna, de miután főleg csak a teljesítés volt a cél (és az nem forgott veszélyben), ezért akkora problémát nem jelentett.
A verseny
A verseny nehézségét talán az alábbi két kép mutatja legjobban. “Csak” 4 hosszabb hegyet kellett megmászni a 177km alatt, de azok összesen több mint 5000m szintet jelentettek. Ehhez közeli szinteket ugyan leküzdöttem már a Sportfulon, és az Isztrián is, de 5000m fölé egyik alkalommal sem sikerült mennem, most ezt is kipróbálhattam, megspékelve a versenynap előtti 2300m-rel.
Elmondhatom, hogy a szint és a cudar körülmények miatt nehéz lesz überelni ezt a versenyt, de az ember soha ne mondja, hogy soha, úgyhogy majd meglátjuk… 🙂
A rajt reggel 7-kor volt, legalábbis azoknak, akik nevezéskor bekamuzták a legjobb időt, így nekem is. 🙂 A kérdés úgy szólt, hogy milyen időt szeretnék menni. Szeretni szerettem volna 7 óra alatt teljesíteni, persze ez az én részemről elég messze van a realitásoktól. 🙂 Akik kevésbé voltak merészek, vagy csak reálisabb időt írtak be, azok 7:20-kor, illetve 7:40-kor rajtoltak, de még így is nagyon sokan indultunk egyszerre. Én kb. negyed óra alatt jutottam el a rajtvonalhoz.

Felhős időben indultunk az első csúcs, a Col du Glandon felé. Itt nagyon spóroltam még, mert nem tudtam, hogy mi fog még rám várni. Felérve a hegycsúcsra indult egy Stop Timing zóna. Ez egyébként elég szimpatikus húzás volt a szervezők részéről, mert így nem a fék nélküli őrült lejtőzésről szólt a dolog, hanem mindenki biztonságban, saját tempóban jöhetett le a hegyről.
Utána egy hosszabb sík rész következett, ahol viszont irdatlan szembeszél fogadott, így az elsőre könnyűnek tűnő szakaszon is nagyot küzdöttünk a bolyban a 25km/h-ás sebességért.
Ezután következett a Col de Telegraphe ikonikus emelkedője, ahol a szél mellett már az eső is be-beköszönt. Itt pihentem is egy nagyobbat, mert az 1000m-es mászás után közvetlenül jött a következő, szintén 1000m-es hegy. Itt találkoztam Feróval, aki 20 perccel mögöttem rajtolt, és egyből el is köszöntem tőle, mert ő azonnal indult tovább.
A Col du Galibier mászásakor jelentkeztek először az erőnlétbeli problémák. Nagyon szenvedősre sikerült ez a mászás, de az motivált, hogy utána már “csak” egy Alpe d’Huez vár rám, amit előtte való napról ismertem. A csúcson már olyan rossz körülmények vártak, hogy a hágó legtetejére nem is engedték fel a mezőnyt, hanem a csúcs alatt 100m-rel átfutó alagúton tekertünk át. Innen kezdődött a haddelhad. A 20-30km hosszú lejtmenetben végig zuhogott az eső, a plexin keresztül alig láttam valamit, ehhez pedig 5-10 fokos hideg és orkánerejű szél is társult, úgyhogy finoman szólva sem volt élvezetes a lejtmenet. Sokkal több erőt vett ki belőlem ez a lejtmenet is, mint amire számítottam. A körülmények miatt pedig ennek a szakasznak is egy részét neutralizálták (nem mértek időt).
Miután leértünk a Galibier-ről, elállt az eső, és végre normál körülmények között jutottunk el az Alpe d’Huez lábához. Kb. annyi erőm maradt a végére, hogy gyök kettővel felszenvedjem magam. A tetején ért utol Papyrus, akivel így közös videó örökíti meg a célbaérkezésünket.

Miután a zuhogó esőben a Garminom is teljesen meghülyült, és a szintet teljesen elmérte, ezért miután regenerálódtam egy kicsit, hazafelé rátettem még kb. 15km-t, hogy biztosan meglegyen a 5000+ szintem. A Strava elevation correction után 5750m lett a vége.
Egy kis képmese a versenyről, és minden másról, ami előtte, illetve utána történt…
Az alábbi videót utólag találtam. A képek alapján a sráccal nagyjából azonos tempóval mentünk, így a hasonló időjárási viszonyok vannak a videón is, mint amit én tapasztaltam.
Levezetés
A verseny utáni napon sem tétlenkedtünk. Kicsivel később a szokásosnál, de azért csak nekivágtunk egy “laza” kis körnek. Menet közben a Col de la Morte (jó név :-)), és a Col d’Ornon csúcsait hódítottuk meg.
Harmadnap 2 nagyobb hegyet másztunk meg. A Col d’Izoard (2360m) a hihetetlen kőképződményeiről híres, a Col Agnel (2744m) pedig az Alpok 3. legmagasabb hágója a Col de l’Iseran (2764m) és a Stelvio (2757m) után, amely egyben határvonal Olaszország és Franciaország között is.
Utolsó nap pedig a Tour de France 4. szakaszát sikerült élőben megnéznünk, méghozzá a Galibier azon részén, ahol az esős-szeles lejtmenet volt. A Tour mezőnyével jóval kegyesebb volt az időjárás, mert őket szikrázó napsütés várta, de erről majd egy későbbi posztban…
Összegzés
Összességében mind az 5 ott töltött napon tekertünk, összesen 550km-ert, és 14ezer m szintet, ami azért elég intenzívnek mondható. 🙂 Utána szükség is volt a pihenésre…
Voltak negatív, és pozitív élmények egyaránt, de azért a francia Alpok vitathatatlanul gyönyörű! Nehéz megfogalmazni, hogy miben különbözik, de valahogy mégis más, mint a svájci, osztrák, vagy akár az olasz részek.
“Marmotte Granfondo Alpes” bejegyzéshez egy hozzászólás