Idén a szűkebb családi nyaralásunkon visszatértünk Noszvajra, ahol korábban (12 éve) már jártunk unokatesókkal, és Andi szüleivel (akkor a Oxigen Family Wellness Hotelben).
Most a Tündérkert Hotelben laktunk, ami a De la Motte-kastély mellé épült, késő szocreálos, közepesen lepukkant hotel kifejezetten jó konyhával, cserébe viszont elérhető áron.
A szállás árában benne volt a kastély és a kastélykert meglátogatása is, amit a lányok elég hamar letudtak. 🙂
Én persze ott maradtam egy kicsivel tovább, hogy azt a néhány termet, és az előkert levendulásában nyüzsgő élővilágot lefotózzam…
A képek alapján külön értelmet nyert a tündérkert elnevezés, mert a színes virágok mágnesként vonzották a pillangókat, méheket, dongókat.
Délután kipipáltuk a híres barlanglakásokat, amik 12 év óta nem sokat változtak, de jó volt feleleveníteni a korábbi emlékeket.
2013:
2025:
Másnap jött a kirándulás egy délelőtti, és egy opcionális délutáni etapra bontva. A Kövesdi kilátó meglátogatásával kezdtük, ami kicsit kalandosra sikerült, mert odafelé egy kevésbé ismert turistaösvényen indultunk egy patak (kiszáradt) medrében, ahol szó szerint betámadtak minket a szúnyogok, és mindenféle repülő bogár. Nehéz volt tartani a motivációt a csapatban, de csak felértünk, és a lefeleút már sokkal élvezetesebb volt mindenki számára.
Délutánra maradtak a Szomolyai kaptárkövek, ahova végül csak hárman mentünk el. Sok emberrel itt sem találkoztunk, és becsülettel végigjártuk az útvonalat.
Visszafelé megnéztük még a régi tufabánya hátrahagyott, kivájt sziklafalát, amit már azért elkezdett visszavenni a természet.
Utolsó napra maradt Eger, ahol a fotók tanúsága szerint 13 éve jártunk utoljára:
2012:
2025:





“Noszvaj” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások lezárva.