2019.06.23 Tour de Zalakaros

Számomra a 2019-es év egyik legjobb versenye volt. Egyrészt mert most először a családom is a helyszínen szurkolt nekem, másrészt a váratlanul jó eredmény, ami némi szerencsével még ennél is jobb lehetett volna, harmadrészt pedig az, hogy a zord körülmények ellenére nagyon pozitív volt az egész verseny kicsengése.

Röviden: 149 km, több, mint 1000m szint, 4:32, 32,8 km/h átlag, abszolút 81. hely (több, mint 300 indulóból), kategória 18. hely (több, mint 100-ból)

Strava link: Tour de Zalakaros (abszolút 80., kategória 18.)

És most következzen a már-már szokásosnak mondható hosszabb beszámoló:

A versenyről azt kell tudni, hogy 3 ikonikus emelkedőt tartalmaz az útvonal (Gelse, Börzönce, és a végén a Karos). Ezek nem hosszúak, viszont annál meredekebbek. A Gelse tartalmaz 30%-hoz közeli meredekségű részeket is, ahol sokan csak tolva jutnak fel. A Stravan utánanéztem ezeknek az emelkedőknek, és miután a Gelse szintrajza tényleg nagyon ijesztő volt, ezért a versenyt megelőző napon bejártam azt a részt, és „kipróbáltam” hogy fel tudok-e egyáltalán menni rajta. Gyök kettővel ugyan, de ezt teljesítettem. Az erdős részeken még nedves volt az aszfalt, ezért ha kiálltam a nyeregből, akkor kipörgött néha a hátsó kerekem, úgyhogy pont a legmeredekebb részeken vissza kellett üljek a nyeregbe, és izomból felkínlódni magam.

És akkor jöjjön a verseny! Egész éjjel esett, úgyhogy csurom víz volt minden út (előre vártam már, hogy mi lesz így Gelsén, ha egyszerre odaér majd egy 100 fős boly arra a keskeny útra…). Zalakaroson szálltunk meg, úgyhogy a rajthoz csak le kellett gurulnom. Az alatt az 1 km-en már tiszta víz lettem alulról, és felülről egyaránt, de bíztam benne, hogy egyszer el fog állni az eső. Ekkor kaptam egy szép hátsó defektet, ahogy a bicikliúton közelítettem a rajthoz. Addig nem voltam ideges, de ott felment egy kicsit a pulzusom (nehogy már ennyi legyen, amikor itt a család, és rávettem magam, hogy totál vizesen nekivágjak egy hosszútávnak…). Szerencsére a rajtnál lévő szerelősátorban kisegítettek, így új belsővel álltam be a rajtba (nyilván már csak a hátsó szekcióba).

A rajt környékén összepacsiztunk még néhány ismerőssel (Károly Hugyi, Gyula Marik, Röhricht Gábor, Levente Vigh), aztán hajrá bele az esőbe… A lassú rajtnál próbáltam egy kicsit előrébb jutni (mérsékelt sikerrel), hogy Gelséig jó tempóval jussak el, onnantól meg csak az volt a taktika, hogy minél jobb bolyban maradni az emelkedő után. Az eső csak esett, és néhány kanyarban bokáig érő vízátfolyásokon gázoltunk át, ami negyven feletti tempóról fékezve néhol elég para volt. Apropó az időjárás miatt változtattak az útvonalon, és az eredetileg 137km-es pálya így lett majdnem 150km, mert egyes részeken járhatatlanná vált az út az esőzések miatt. Andinak egy óvatos becsléssel 4 és fél órát prognosztizáltam a célba érésre, de az még az eredeti távra vonatkozott.

Az első 30km gyorsan eltelt, aztán az emelkedőkre kezdett alább hagyni, elállni az eső. Jött Gelse, ahol igyekeztem egy kis helyet hagyni az előttem lévőktől, hogy ha valaki lecsatol, akkor legyen hely/idő kikerülni. Erre szükség is volt, mert a keskeny, és csúszós úton többen is elestek, ami sokszor dominó-szerűen érintette az utánuk jövőket is. Ment is rendesen a kiabálás, és az emelkedő vége kb. úgy nézett ki, hogy két oldalt mentek a „tolósok”, középen pedig kerülgették őket a „tekerősök”. Nagyon szétrostálta az embereket ez az emelkedő, úgyhogy jónéhány km kellett hozzá, hogy újra kialakuljon valami bolyszerűség.

Nem sokkal utána következett a Börzönce, ami hosszabb, viszont hasonlóan meredek, mint a Gelse. Itt azért jóval szélesebb volt az út, kevesebb volt a tolás, itt készült a „hivatalos” kép is rólam. A kép alapján egyenesen megyek, nem állok ki, az orromon veszem a levegőt, és még mosolygok is. A valóságban azért nem teljesen így történt a dolog, de hagyjuk…

Ezután a hegy után állandósult egy 10-15 fős boly, akikkel utána majdnem végig együtt jöttünk. Eljönni tőlük nem volt esély, viszont nem nagyon volt összmunka a bolyon belül, így lassabban jöttünk, mint szerettem volna. Dolgoztam én is, próbáltam felhúzni a tempót, de nem sok sikerrel. Azért a végefelé már az utolsó hegyre és sprintre is spórolnom kellett, mert mindenki ijesztegetett vele, és nem tudtam, hogy mire számítsak. Féltávnál az egyik szurkoló bekiabálta, hogy „csak” 28 percre van az eleje. Utólag kiderült, hogy én 45 percet kaptam az első helyezettől, tehát a második felében lényegesebben kevesebbet (ahol még akár össze is dolgozhattunk volna).

A végefelé kb. 50 fősre nőtt a boly, és a hátulről érkezők rendesen meghúzták a tempót. Az utolsó hegyen már nem volt hová tartalékolni, úgyhogy ott beleraktam, ami még maradt bennem. Az emelkedőn a nagy boly első harmadával mentem, és a lejtmenetben (amit előző nap kocsival bejártam) mindent beleadtam (kivéve a kanyarokat, mert azokat a nedves út miatt inkább óvatosra vettem). Így még vagy 8 ember mellett mentem el. Itt már mindenki az életéért küzdött, nem voltunk egyben. Hosszút indítottam, nem álltam be senki mögé, mindenkit lehagytam, aki látótávolságon belül volt.

Ott hirtelen úgy éreztem, hogy akár még egyszer ugyanennyit le tudnék tekerni (de szerencsére nem kellett). A tervezett 4 és fél óra is teljesült a hosszabb táv ellenére is. Jövőre egy száraz versenyen ebből még lehet majd faragni…

Összességében nagyon nagy élmény volt, amit az időjárás sem tudott elrontani (útközben volt még napsütés, szél, a végén pedig egy rövid szemerkélő eső is). Frissítésnél feladták a vizet, banánt, gélt, amit kértél. Engem mondjuk a víz nem érintett, mert két kulaccsal elvoltam, sőt még egy fiatal sporttársat ki is segítettem, aki mindenéből kifogyott. 2 sportszelet és 2 banán elégnek bizonyult, bár valószínűleg ezt is lehet még majd tudományosabban csinálni. A célban pedig habzsi-dőzsi várt, többször is vehettél (nem a Pelso-féle 1 db palacsinta). Megvártuk még a végét is, hogy kisorsolják, hogy mit nem nyerünk, és csak ezután indultunk haza…