Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan foglaljam össze a hétvégi eseményeket, mert rengeteg dolog történt. 20 éve még el sem tudtam képzelni, hogy ki az, aki végignéz egy hosszú kerékpáros közvetítést, de egy jó ideje „rákattantam” az országúti bringázásra, így ezt a részét már értem. 🙂 A mostani Nagy Rajt pedig idehozott mindent. Amit idáig csak a TV-n keresztül tapasztalhattam meg, az most mind itt történt a közvetlen közelünkben.
A képes beszámolót előre veszem, de a részleteket is leírom, hogy az unokáimnak is tovább tudjam majd adni ezeket az élményeket.
Csapatbemutató
2022 május 4-én kezdődött minden a Hősök terén a hivatalos megnyitóval. Addigra már egy kis rózsaszín falu épült fel a téren, egy óriási színpaddal a közepén. Igazság szerint voltak kétségeim, hogy lesz-e annyi érdeklődő, aki megtölti a teret, de a létszám és a hangulat mindent felülmúlt (az én elképzelesemet mindenképpen).
Munkából mentem, így már gyakorlatilag teltház volt. A magyarok csapatai az első harmadban jöttek be, így esélyem sem volt róluk értelmes képeket lőni. Hátramentem a backstage-hez, ahol a színpadra lépés előtt gyülekeztek a csapatok, és a 2. harmadhoz érve sikerült valahogy az első sorba jutnom, ahol már karnyújtásnyira voltak tőlem a srácok (akiknek jó része akár a gyerekem is lehetne). A többségük úgy nézett ki, mint, aki érettségire készül, és láttam, hogy a hegyimenők tényleg kicsik. 🙂 Annyit azért már felszedtem a TV közvetítésekből, hogy néhányukat felismertem, de azért jól jött a mellettem álló ismeretlen kerékpárrajongó, aki gyakorlatilag élőben közvetítette, hogy ki kicsoda. A teljesség igénye nélkül Alejandro Valverde, aki 42 évesen is elnyűhetetlen, Tom Dumolain, akinek már volt egy nagyon emlékezetes Girója, Fetter Erik, akinek még nincs, de hátha most lesz, Mathieu van der Poel, aki pedig már az első 3 napon megmutatta magát, a magyar húzónév pedig Valter Attila, aki szintén tudja, hogy milyen érzés 3 napon keresztül rózsaszínben tekerni…
Bemelegítés
A csapatok itt laktak a környező hotelekben, amit nem volt nehéz kiszúrni, hiszen óriási kamionokkal, csapatbuszokkal foglalták el a parkolókat. Gyakorlatilag egy mini város épült a parkolókban, ahol a szemünk előtt történt a kerékpárok felkészítése, és itt lehetett összefutni a versenyzőkkel is kötetlenebb formában.
Hozzánk a Körszálló volt a legközelebb, ahova a lányok suliba járnak, itt a Jumbo Visma, a Bardiani, és az Androni „lakott”. Egyik nap hoztak is haza egy kulacsot az elvakult apjuknak. 🙂
A Hotel Aquincum pedig nekem esett útba a munkahelyemről, ahol az Ineos, a Bahrain, a Quick Step és az FDJ csapatot szállásolták el Valter Atival az élen.
Innen indultak edzeni is, úgyhogy csütörtök napközben rengetegen posztoltak közös képeket ilyen találkozásokról. Van der Poel például már az edzőkörön megkezdte a KOM gyártást a visegrádi szegmenseken. Ezt utána többen is tovább srófolták, de az első szakaszon még ezt is tudta fokozni a mezőny (hegyen felfelé 35-ös átlaggal, mi van???).
Vicces volt Jumbós World Tour versenyzőket látni az óbudai bicikliúton, ahol nap, mint nap járok (mármint nem konkrétan a bicikliúton, de ők nyilván nem tudhatták, hogy mire számíthattak 🙂 ).
1. szakasz
Az első szakasz a Hősök teréről indult, és egy kis kerülővel a Visegrádi Fellegvárban ért véget. Erre sokat jártam már én is, bár inkább a másik oldalról, mert onnan jobb volt az út minősége. Egészen mostanáig, mert bár nem teljesen, de jórészt újrarakták az aszfaltot, így mostantól egyértelműen ez lesz a jobbik oldal. Most megtudtuk azt is, hogy ez a 150-200m-es szintkülönbség nem is hegy, hiszen a sprinterek is kibírták, és egy nagyobb csapat együtt mászta meg közel 35-ös átlagsebességgel (közel 200km megtétele után). Én szerintem fele ennyivel sem fogom tudni megmászni soha, de azért teszek majd egy próbát az új aszfalton…
Fél nap szabit megért a dolog, hogy kijussak a befutóhoz, szóval fél 1 körül a Gellért térnél megnéztem a lassú rajtot, majd utána egy szintén dolgos kollégával kitekertünk Papréten keresztül, ahol a 40+ csapat nagyobbik része már várt ránk. Kb. másfél órával a mezőny előtt odaértünk, ennek ellenére már nem engedtek fel az úton. Miután 3km-re voltak a többiek, így 1-2 engedékenyebb rendőrnél újra megpróbáltuk biciklivel, így félig gyalog, félig tekerve, de feljutottunk a többiekhez.
A hangulat szuper volt, az 5 km-es emelkedőn szinte végig két oldalon álltak az emberek. Rengeteg bringás ismerőssel összefutottunk menet közben, tényleg sok embert megmozgatott a dolog.
A mezőny pikk-pakk elviharzott, és utána nem sokkal indultunk vissza mi is azon az úton, amerre jöttünk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Hotel Aquincum felé kerültem, hátha látok valamit/valakit arra. Valter Ati már átöltözött, és hátizsákkal osztogatta az aláírásokat a körülötte lézengőknek, úgyhogy gyorsan én is leszálltam a bringáról és odamentem. Utolsónak én is kaptam egy aláírást a mezemre, és egy szelfit, aztán ment is tovább.
2. szakasz
Egy bennfentes ismerősömnek támadt egy olyan ötlete, hogy amikor összerakják a kordonokat, akkor nézzük végig az időfutam pályát. Nem vagyok egy nagy koránkelő típus, de ez adott annyi motivációt, hogy 4-kor felkeljek miatta (majd utána kialszom magam, gondoltam).
Szóval a Hősök terén egy stílusos Pro Secco koccintás után néhány fotó az indítókapuban, és indulás. Lassan, nézelődve, fényképezve, hiszen nem volt teljes a zárás, de nem is volt cél a gyorsaság, bár autók nélkül néhány szegmensre azért rá lehetett volna próbálkozni… 🙂
Mindenesetre elmondhatom, hogy az időfutamra létrehozott szegmensen, hacsak néhány órán keresztül is, de nekem volt a legjobb időm (KOM). 🙂 Ezzel együtt szerintem a leglassabb sík KOM címet is elnyertem, hiszen amíg mi 21 km/h-val gurultunk, addig a nagyok 46-tal repesztettek végig.
A „gyors” hajnali kör után siettem haza kipihenni a fáradalmakat, és rákészülni a délutáni időfutamra. 🙂
Miután viszonylag közel lakunk a célhoz, így csináltunk egy kis házi frissítő pontot a 40+ csapat és a csapatnak, és innen indultunk közösen a várba nézelődni, fotózni. A hangulat az első szakaszhoz hasonlóan fergeteges volt, annyi különbséggel, hogy a jobb helyekre nehezebb volt az odajutás. Személyesen és TV-n keresztül is szédületes, hogy milyen sebességgel közlekedtek azokon az utakon, ahol nap, mint nap munkába járok…
Összességében annyi élményt gyűjtöttem magamba az első két szakasz során, hogy a harmadikra már nem mentem ki, de bőven kitart még pár évig (mondjuk amíg elnyerjük Grand Depart-ot, ami a Tour de France előszobája lenne 🙂 ).