250km ![]()
![]()
Ennek a beszámolónak az elkészítését megúsztam, hiszen én sem tudnám ennél részletesebben, és képekkel illusztrálva megírni.
Én lennék a történetben az az „ember, aki nem bírt magával”, és ennek eredményeképpen máshol is meg lettem említve. ![]()
![]()
![]()

Talán 2 apró kiegészítéssel élnék:
- A felüljáró emelkedőjén durrantottam el a sprintet, hiszen azt láttam a TV-ben, hogy így csinálják a nagyok.

- Korábban 2018-ban voltam ezen a kihíváson a 200 km-es távon, és akkor többször is leszakadtam az élmezőnyről, most pedig nagyon jó érzés volt végig az elejével menni, és kivenni a részemet a munkából úgy, hogy még a végére is maradt egy kis puskapor…